Hősnők banner

Közhasznúsági jelentés


A Nemzeti Civil Alapprogram szakmai pályázatainak kötelező melléklete a közhasznúsági jelentés, amelynek elkészítéséhez nyújtunk segítséget a most elkészült Segédlettel.
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram pályázói számára további segédlettel bővült az ESZA Kht. honlapjának Dokumentumtára. A Segédlet közhasznúsági jelentés elkészítéséhez NCA pályázatot benyújtó szervezetek számára címmel, az NCA Tanács kérésére elkészítettünk és most közreadunk egy, a közhasznú szervezeteknek szóló segédletet, amelyben részletesen bemutatjuk a jogszabályi előírásoknak megfelelő éves közhasznúsági jelentés tartalmi elemeit.

Az NCA törvény 3. § (2) bekezdése alapján szakmai pályázati kiírásra kizárólag közhasznú vagy kiemelten közhasznú besorolással rendelkező szervezetek nyújthatnak be pályázatot. Évek óta számos hiánypótlásnak volt oka az, hogy a pályázó szervezetek nem tettek eleget a jogszabályi követelményeknek, s a benyújtott közhasznúsági jelentéseket nem tudtuk elfogadni. Ennek legfőbb oka az, hogy a jogszabály nem részletezi és nem ad magyarázatot a kötelező elemek tényleges tartalmára vonatkozóan, így sok esetben a szervezet a legjobb szándéka mellett is formai szempontból nem megfelelő jelentést készít.

A most elkészült Segédletet két fő részre osztottuk: az első fejezetben a jogszabályban meghatározott kötelező elemeket soroltuk fel értelmező kiegészítésekkel. A második fejezetben pedig egy „Minta Szervezet” közhasznúsági jelentését olvashatják, melyben bemutatunk egy teljes közhasznúsági jelentést. Javasoljuk emellett, hogy internetes keresőprogramok segítségével tekintsen meg „elismert, nagy” civil szervezetek honlapjain további mintákat.

Reméljük, a Segédletközhasznúsági jelentés elkészítéséhez NCA pályázatot benyújtó szervezetek számára című dokumentum segítséget nyújt szervezete számára!


Forrás, és Közhasznúsági jelentés minta: NCA

Az én honlapom értékeFt 404 507,54