Logikai keretmátrix szerepe és használata a civil szervezetek projektjeiben
Egy táblázatba foglalt elemzési folyamatot kapunk a kezünkbe a logikai keretmátrix elkészítésével. Átláthatóvá, tervezhetővé teszi a projekteket, segíti azok végrehajtását, és ha a pályázat benyújtásakor kérik a beadását, az értékelésben is fontos szerepet kap.
A segítségével hatékony, reális, valid és konkrét módon valósul meg a teljes projekt. A minőségi tervezés elengedhetetlen része, mely a pályázatírás egyik leginkább időigényes részfolyamata, egyben konkrét számadatokkal dolgozó cselekvési terv is.
A logikai keretmátrix kitöltése során a pályázó szembesül a várható problémákkal, a komoly erőforrást igénylő feladatokkal, ezáltal előre tudja tervezni a projekt megvalósításának lépéseit.
A logframe mátrix vertikális és horizontális logikai elemekből épül föl. A vertikális logika megmutatja a projekt tevékenységei között fennálló ok-okozati összefüggéseket, feltételezéseket, és a projektmenedzser hatáskörén kívül álló különféle bizonytalansági tényezőket. A horizontális logika a projekt hatásait mutatja meg, valamint tájékoztatást nyújt az erőforrások felhasználására vonatkozó adatokról. Innen olvashatóak ki a projekt mutatószámai, melyekkel a projektek haladása és a mérhető hatások válnak ellenőrizhetővé.
Fentiekből is látszik, hogy a logframe mátrix fontos stratégiai célokat szolgál, és a monitoring tevékenység fontos eszköze is egyben.
A logframe mátrix átfogó céljai stratégiai célok, melyhez a projekt hosszú távon járul hozzá. Ilyen lehet például a munkahelyek teremtése.
A projektcél a projekt konkrét eredményére vonatkozik, melyet hatásként várunk, a feladatok megvalósítása során. Fontos, hogy projektcél csak egyetlen egy lehet. (Ha több van, több projektet, ezáltal több pályázatot állítunk össze, de ez már a Probléma fa felállításánál ki fog derülni.) Például egy energiafűz ültetvény létrehozása.
A projekt eredményei az outputok, melyek konkrét számadatokkal mérhetőek, a projekt végrehajtása során jelentkeznek. Például 100.000 tő energiafűz eltelepítése.
A projekt tevékenységei az egyes feladatok, amelyeket végrehajtunk azért, hogy elérjük a kívánt hatást, eredményesek legyünk. Például földterületek felvásárlása, x m2 –en, x folyóméter öntözőhálózat kiépítése, ha az öntözésről is gondoskodni kell.
A logframe mátrixból kiolvasható, hogy az eredményekhez, a projekt végrehajtásához még milyen külső hatásokkal kell számolnunk. Ekkor olvassuk alulról felfelé, átlósan a táblázatot.
Az előfeltételezések rajtunk kívül álló okok, mint például az önkormányzati hozzájárulás a telkek birtokba vételére, adás-vételére vonatkozóan, melyek nélkül nem jöhet létre a projekt. Ha ezek a feltételek teljesülnek, a projekt eredményei mérhetőek, a projektcél így megvalósul.
Fontos, hogy pozitív tényezőket keressünk projektünk megvalósításához. Ahhoz, hogy eldönthessük, bekerüljön-e a logframe mátrixba, elemeznünk kell a feltételeket. Ha fontos a feltétel és valószínű, hogy a projekt megvalósítása során bekövetkezik, akkor figyelnünk kell és megjelenítenünk a logikai keretmátrixban a feltételt.
A projektek fenntarthatósága azok későbbi hatásával vezethető le. Általánosan fenntartható az a projekt, amelyre igazak a következő állítások:
- megvannak rá a szervezeti feltételek, elsősorban a humánerőforrás,
- megvan hozzá a megfelelő pénzügyi háttér,
- megteremthető hozzá a megfelelő jogi környezet (pl. adásvétellel),
- megvannak a megfelelő műszaki feltételek (pl. gépek, berendezések, eszközök),
- valamint a projektben résztvevők számára tartósan előnyökkel jár a megvalósítása.
Míg a SWOT analízist a szervezet elemzésére alkalmaztuk, látható, hogy a logikai keretmátrixot a konkrét projektek tervezéséhez használjuk.
