Projektciklus menedzsment – mi fán terem?
Egyre több nonprofit szervezet ismeri fel a pályázásban rejlő lehetőségeket, és fogadják el pályázatírói javaslatainkat. Egyik ilyen javaslat, mely minden, a projektben résztvevő életét megkönnyíti az a projektalapú gondolkodás terjedése. Ebben az esetben ugyanis nem pályázathoz keresünk projektet, hanem az alulról érkező igényeknek kívánunk megfelelni és a célcsoport számára kidolgozott projektötlethez keresünk pályázatot.
Korábbi időszakban a helytelen pályázási stílus oda vezetett, hogy a szervezetek nem tudtak mit kezdeni a projekt megvalósítása utáni helyzettel, a fenntarthatóság elvei egyáltalán nem, vagy igen nagy küzdelmek árán valósulhattak csak meg.
A célcsoport igényeit így vagy eltalálták, vagy nem, de egy biztos volt minden esetben, hogy a tervezés hiánya miatt kialakult helyzetben nem tudták, hogy mit és milyen módszerekkel mérjenek, ha a teljesítményre, vagy a várható, bekövetkező hatásra voltak kíváncsiak.
Ez a problémakör tovább gyűrűzött, hiszen így a projektgenerálás folyamata is megszakadt, mert váratlanul léptek fel a projektet veszélyeztető problémák. Ez sem bölcs, sem hosszú távú gondolkodást nem jelent, és az így elkészült pályázatokról is kiderült a pályázók számára, hogy nem költséghatékony megoldást választottak, ha egyáltalán megnyerték a pályázatot.
A kapkodás további problémája, mely a tervezés hiányából adódik, hogy sok pályázat már a formai bírálatnál elvérzett, a dokumentumok nem megfelelő volta miatt.
Szerencsére szakképzett kollégákkal, az ország teljes területén, egyszerre dolgoztunk azon, ismerősként vagy ismeretlenül is, hogy a fenti helyzet megváltozzon. Ma már látom a javulást, egyrészt az engem megkereső nonprofit szervezetek pályázati előéletét elemezve, valamint a pályázati - gazdasági híreket hallgatva.
Örömmel tapasztalom, hogy a civil szervezetek vezetői ma már nem önhatalmúlag döntik el, hogy mit fog a tagság véghezvinni, hanem a tagságot kérik meg arra, hogy mérjék fel a társadalmi igényeket a saját környezetükben.
A projektalapú gondolkodás elsajátításának ez kiváló fokmérője.
(Természetesen ma is találkozom olyan megkeresésekkel, ahol erősen ragaszkodnak a gyeplő egy kézben tartásához, a felülről irányításhoz. Nemegyszer azzal a panasszal fordulnak hozzám, hogy egyre kevesebb kiíráson indulnak pályázóként, mert feleslegesnek tartják, hiszen úgyis egyre kevesebbet és kevesebbet nyernek, vagy elutasításban részesülnek.)
A projektciklus menedzsment ezt nagyon jól tudja kezelni, pontos, érthető mértéket ad minden egyes lépés mellé, amire a projektben szükség lehet.
Strukturált gondolkodásra készteti a szervezetet, és egyértelmű elemzési lehetőséget ad a vezetők kezébe, arról a tényről nem is beszélve, hogy a célcsoport igényeit a szervezet képes lesz hatékonyan kielégíteni.
Amikor van célunk, akkor azt is tudjuk, hogy mit várunk el, amikor megvalósul. A mindennapi életből vett példán bemutatva: alapigényeink, hogy legyen házunk, ahol lakhatunk, legyen élelmünk, megfelelő ruházatunk, jól fizető munkahelyünk és nem utolsósorban boldog családi életünk.
Ha már eddig eljutottunk magunktól a tervezésben, már sokat tettünk önmagunkért. Azonban amikor azt is meghatározzuk, hogy milyen legyen az a ház, mekkora értéket képviseljen, milyen minőségű életet szeretnénk élni és ahhoz mennyi bevételre van szükségünk, akkor már számokban fejezzük ki magunkat.
Pontosan ugyanezt kell tennünk akkor is, amikor projektjeinket tervezzük meg.
Amikor ennyire aprólékosan megtervezünk valamit, akkor a minőség kulcsszóvá lép elő a folyamatban. A minőség pedig fenntarthatóságot eredményez, hiszen az lesz a célunk, hogy az elért minőséget a jövőben is folyamatosan megtartva, magasabb szintre érjünk és haladjunk tovább.
Ezt nagyon egyszerű eszközökkel elérhetjük, hiszen egy sztenderd, bármilyen típusú projektre, programra ráhúzhatjuk, alkalmazhatjuk.
Tudjuk, hogy mire van szüksége a célcsoportra, szerezzünk be minden elérhető információt az igényeikről, dolgozzuk ki programunkat, keressünk finanszírozási lehetőségeket, ha megszereztük a forrást, valósítsuk meg a terveinket, de mindenképpen, folyamatosan mérjük az eredményeket, a hatásokat, értékeljük ki a kapott eredményeket, majd a tapasztalatokat levonva, generáljunk újabb projekteket.
