Nők, pénz, család, karrier, boldogság
Több, mint 200 anonim válaszadó hölgy tesztkérdéseire adott válaszaiból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, azonban a legtöbb pontszámot kapott válaszokból kitűnik, hogy a fiatal, családos középkorúak, önmaguk személyes fejlődését, egzisztenciájuk megalapozását helyezik előtérbe.
A személyiség érése a 30-as évek idejére kicsúcsosodik, a nők szülés előtt állva, vagy már éppen túl azon, gyermeket nevelve döbbennek rá, hogy az élet tartogat számukra érdekességeket és további kihívásokat.
Egészségük, kapcsolataik ebben az időszakban viszonylag kiegyensúlyozottak, így teljes erőbedobással tudnak végre önmagukra is koncentrálni, leküzdve a lelkiismeret furdalást, mert merték magukat a család elé helyezni.
Szintén a személyiségfejlődéssel hozható összefüggésbe, hogy 100 válaszadó jelölte meg, hogy a boldogságérzete új, jobb irányba tart, mint a korábbi életében. Ha ezt összevonjuk a boldogságot jelen állapotként megjelölők válaszaival, kiugróan magas számadatot kapunk arra vonatkozóan, hogy a gyermekvállalás pozitívan, inspirálóan hat a nőkre.
A napi munka-társ-munka-társ rutint megtöri az én-család-munka irányába való elmozdulás. Kisgyermekes anyaként a nők számtalan kihívással szembesülnek, és olyan dolgok megoldására lesznek képesek, melyet korábban maguk sem hittek volna el magukról. Ez hatalmas önbizalmat ad, szárnyalásra készteti a fantáziát, ezáltal élteti a kreativitást, és sokan rádöbbennek, hogy a vállalkozói szemlélet, melytől annyira tartottak, bizony nem sokban különbözik a gyermeknevelés, a családi élet és a munka összehangolásától.
Egészségük és erejük teljében vágnak bele az anyagi biztonság megteremtésébe, a pénzügyek menedzselésével komoly előnyre tesznek szert, a gyermeket még nem nevelőkkel szemben. Ez a szemléletmód váltás eredményezi azt, hogy munkájukban is eredményesebbekké válnak, és határozottan haladnak kitűzött céljaik megvalósítása felé.
Bár a karrier elérését, a saját, fejlődőben lévő vállalkozás sikerét a válaszadók zöme alakuló félben lévőnek titulálta (133 fő), és csak kis hányaduk (29 fő) érzékelte úgy, hogy létező, mindennapi valóságuk, bizakodó vagyok.
Akik úgy érzik, most jó irányba haladnak, azok bármelyik nap reggelén ébredhetnek úgy, hogy rájönnek, maga az út a cél, és valójában sikeresek.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen urbánus legendák keringenek rólunk a közvetlen környezetünkben, és máris nagyobb lendülettel vetjük bele magunkat a mindennapokba.
Számomra megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a kisgyermekes anya szerepkörből lassan, óvatosan kilépve, a sikereket (úgy éreztem) még csak ízlelgetve, a külső környezetem már menő vállalkozóként könyvelt el.
A jól működő családi kapcsolatokat egy nő ösztönösen tudja irányítani, de erre először rá kell ébrednie. Amint ez a felismerés megtörténik, már semmi nem állhat a siker útjába. A felszabaduló idő és energia a személyes fejlődésre, a boldogság elérésére, a kapcsolatok minőségének javítására és a karrier építésére fordítódhat.
Ezt jelzi az a tény is, hogy a válaszadók markáns része, közel 80 %-uk tudja, érzi, hogy öt éven belül az élete mind magánemberként, mind üzletasszonyként, vagy dolgozó nőként, de jobb irányba fordul, ezáltal elégedettebb életet tud élni, mint jelenleg.
Mindez nem valósulhatna meg, ha a válaszadó nők nem képeznék magukat folyamatosan, és nem olvasnának folyamatosan pozitív tartalmú könyveket, portálokat, olvasmányokat.
Megjelent: HősNők
